Különc királylány

Ha sportol a gyereked

Öt év. Öt éve szurkolok, izgulok, és oké, előtte is büszke voltam (a másik gyerekre másért), de most még jobban.Óriás büszkeség, rengeteg érzelem  Öt éve kísérem figyelemmel őket, a fiúkat, a fiaimat. Mert úgy érzem, hogy azok a fiúk a csapat tagjai, már az én fiaim is. Öt éve nap, mint nap edzés, hétvégén meccsek. Öt éve egy család részesei vagyunk. Egy család, ami hol tökéletesen működik, hol diszfunkcionális. Öt év, jóban, rosszban.

A hét szurkolója!

Miatta járnak a családok meccsre.

Közzétette: Nemzeti Sport Online – 2016. június 6.

Hogy lesz e olimpiai bajnok a fiam? Igazából, igen, néha álmodom róla, de nem ez a fontos. Az a fontos, hogy amíg élvezi, addig szívvel-lélekkel támogassam ebben. Támogassam napról napra az edzésekben, támogassam a sikerekben, és támogassam a kudarcokban. 

Az edzéseken, hiszen a tanulás mellett neki naponta majdnem négy óra uszodai elfoglaltsága van. Szárazföldi edzés, vizes edzés, hétfőtől péntekig. Nyáron egy, másfél hónap szünettel. Nyáron napi két edzés. Kamaszként, gyerekként ez hatalmas odaadást, szinte már-már fanatizmust feltételez. És ebben óriási támogatásra szorul.

Itt szokták közbevetni hogy persze, az én álmaimat valósíttatom meg vele. Ez már nem az én álmom, ez már az ő tudatos döntése, hogy csinálja. Voltak nehéz időszakok, válás, miegymás, amikor megingott. Akkor nem hagytam, hogy abbahagyja, akkor túl kellett lendíteni a holtponton. Viszont mára már a saját jövőképébe épült bele  sport. Tervei vannak. 

Támogatni a sikerekben. Igenis ebben is kell, a szülői háttér. Kell az, hogy higgyen önmagában, higgyen a csapatban, higgyen az edzőben. És hogy igenis legyen büszke önmagára, az elvégzett munkájára, de ne szálljon el magától, csak épp annyira, ami még egészséges. 

És természetesen kell a támogatás a kudarcok túléléséhez. Mert vannak rossz meccsek, vannak rossz edzések, vannak olyan alkalmak, amikor nem úgy sikerül, ahogy eltervezte. Ezen is túl kell lendíteni a gyereket. 

És, hogy mindezt szülőként hogy élem meg, hát nehezen. mert minden meccs előtt vársz, izgulsz, szurkolsz, túlpörgöd, túlgondolod, hullámvasút. Meccs előtt arra készülsz, hogy szurkolj. Kelsz, utazol, megállsz, rágyújtasz, nézed a füstöt és reménykedsz, hogy az álmok nem úgy oszlanak szét, mint a cigifüst. Pólót cserélsz, egy csapat egy cél hajrá Debrecen! A körülötted lévő szülők, gyerekek mind piros-fehérben. Megálltok egy benzinkútnál, az épp megálló motorospár odaszól hogy hajrá Debrecen! Hát igen, a szurkoló bennük is bennük van. Csörög a telefon. Történt valami. Az adrenalint hallod dübörögni a füledben. Szíved szerint leszállnál a buszról, de nem teszed, mert a csapat mindennél fontosabb. Megérkezel. Meglátod a gyereked és a kislábadujjától a füled búbjáig hullámoznak benned az érzelmek.

Felmész a lelátóra és nem látsz mást csak a medencét. Hallod ahogy melletted dobolnak, szurkolnak. Te csak egy arcra fókuszálsz és szurkolsz. Kicsi a lelátó, átmész a túlpartra. Közelebb vannak az arcok, közelebb az, ami lehetne. Elered az eső, a lelked is zokog azért ami történik. A balsors, a balszerencse, és valami ami felbosszant, a gőg… hullámvasút. Átnézel a lelátóra ahol csupa fehér pólós ül, dobolva biztatva. A szurkoló bennük van. Izgulsz, sodor magával az egész hangulat.

Fáj. Fáj a törött orr, és fáj, hogy nem tehetsz semmit. Az adrenalin dübörög. Vége. Megöleled a gyereked. Aztán megölelsz még egy gyereket, aki megköszöni a szurkolást. És gyűlölöd, hogy csak egy nyertes lehet. Gyűlölöd, mert láttad őket felnőni, férfivá, csapattá érni. Mindig is hittél a csodában, a körmöd csillámpónis, a palackod hableányos. Gyűlölöd a világot! Az egészet. Mert láttad, átélted az egészet. Gyűlölöd azt, aki nem éli át. Aztán jön még egy ölelés. Most már csak a másnap számít. Az érzelmek tombolnak, fáradt vagy és mérhetetlenül csalódott, hogy amiben bíztál, amibe beleraktad a szívedet lelkedet, amibe belerakták a szívüket, lelküket, az nem sikerült.

Csalódott vagy, amiért a karmolásokat, orrtörést, nem veheted magadra. Csalódott vagy, mert a remény mégis csak úgy szállt el, mint a cigifüst. Láthatatlanul, mégis mély sebeket hagyva. Nézed az arcokat. Hazaindulsz. Forog benned minden. Az elmúlt napok, amikor semmi más nem számított, csak a mai nap. Mindent egy lapra feltéve. Izgulsz, hogy legyen hited, hogy akikért izgulsz nekik legyen hitük. És hallod a dob hangját, a póló rajtad marad, de most nem szólnak hozzád a megállónál, hogy hajrá. Beszélgetsz. Már nem olyan feldobottan, mint reggel. Már nem. És a következő meccsre útra indulsz. Indulsz, mert a szurkoló benned van. Indulsz, mert kell az a köszönő ölelés.  Indulsz, mert ezek a kölykök a kölykeid. Nekik, értük szurkolsz. Ha nekik fáj neked fáj, ha ők boldogok te is boldog vagy. Indulsz, mert bár érzelmi hullámvasút, de a szurkoló benned van. 

A szurkoló, aki ha kell, veszekszik a bíróval, ha kell kiabál, biztat. A szurkoló, aki csak a parton kívül áll, és ha sikerül bömböl, mint egy óvodás, mert látta, látja, hogy mekkora munka van abban a pár percben, abban a négy negyedben. Büszkén áll a parton. Mérhetetlenül büszkén. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!