SoulStriptease

Csókra várva

Van az úgy, hogy az ember lánya vágyik, vágyakozik. Van, hogy egy cipőre, van, hogy egy ruhára, és van, hogy egy férfi csókjára. Nehéz megtalálni azt a férfit, akinek vágyunk a csókjára, és nehéz megtalálni azt, aki csókolni is jól tud. 

A “pritivumen” óta valamiért tartja a köztudatban magát az a tézis, hogy csak a nagy szerelemmel csókolózunk. Mással nem.  Kalandor éveim alatt csókoltam, csókolóztam. Volt, hogy azért, hátha királyfivá változik az illető, de nem változott. Voltak maró, harapó, vad csókok, a szenvedély hevében már már fájóan jóleső.  Volt nem túl izgalmas, amolyan nyálasan szar csók, mintha az Alien próbálná megcsókolni Ripley-t, kripli csókok tömkelege. Megboldogult lánykoromban volt egy fiúcska, aki azt hitte az az igazi csók, ha előtte végignyalja az arcom, a fülem, majd jó nyálasan szájoncsókol. És ez a fajta csók fel felbukkant az életemben. Volt, aki a fülemmel csókolózott. Fürge nyelvét az összes zugába a fülemnek belenyomta. A fültisztítópálcikát jobban megkívántam, mint őt. 

Volt egy fiatalember, akinek nagyon megmaradtak a szavai bennem: nem vagyok puszilkodós. Hát így nem is maradt meg a fiatalember az életemben. 

Hogy milyen csókra vágyom én? Olyanra ami gyengéd, amitől körbefordul a világ, amitől pillangók repkednek a gyomromban, amitől elolvadok. Szenvedélyes, romantikus, egetrengetőre. 

Vajon lesz még ilyen? 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a kisdoro közösséghez a Facebookon!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!