Különc királylány

én

Azt írta ma a horoszkópom, hogy meséljem el a történetem. Hát íme az én sztorim.

 

1

1977-ben születtem, egy februári hajnalon. Viszonylag nagy családba, még akkor is, ha akkor késői gyereknek számítottam, anyáék 30 évesek voltak, amikor én világra jöttem. Ma már nem számít furának, nem számítanék késői gyereknek. Mint akkoriban majd minden gyerek, én is bölcsibe mentem, anya egy nagy vállalatnál dolgozott, akkor még voltak munkahelyi bölcsik. Apa szabadabb életet élt, bár ő is egy nagy cég alkalmazottja volt. A világból annyit láttam, amit ők megmutattak, burokban éltem. Apa fonta reggelente a hajamat, anya vitt oviba, szünetekben a nagyszülőknél cseperedtem vidéki faluban. Unokatestvérek, szerető nagyszülők között. Mint egy rendes falusi háztatásban, én is a tyúkok alól szedtem a tojást, almaszedésnél ültem a fa tetején, oké, volt hogy a kosár tartalmának növelése helyett sirattam Nemecsek Ernőt. Boldog békés gyerekkor. Én a kiskirálylány.

4

Ahogy ma mondanák, volt BFF-em. Anett kb másfél évvel volt idősebb, mint én, sülve főve együtt voltunk, így a suliban nem is nagyon barátkoztam, kicsit kívülálló maradtam. 20 év után az első osztálytalálkozónk után egy kis mag rendszeresen összejártunk, és néha rácsodálkozom amikor olyan emberekről van szó, akiket, elvileg ismernem kellene, de nem emlékszem rájuk.  Ez a kívülállóság elkísért a középiskolába is. Nehezen engedtem be embereket az életembe, felszínes kapcsolataim voltak, kivéve azzal a bolondos csajjal, aki A barátnőm volt.Jött az első sokk, apát műteni kellett, pont a szalagavatóm előtt két nappal. Így nem csak a tánctanulás izgalmait éltük át, hanem izgulás apáért. És persze Anettért is, hiszen addigra kiderült, hogy nagyon beteg. szalagtűző a két legfontosabb ember nélkül. De túl lettünk rajta. érettségi, és technikum. Kicsit kalandosra sikerült utána az életem, nem fejeztem be a technikumot, helyette dolgoztam. Szemrevaló kamaszlány voltam, de, mint ahogy barátnőket nem gyűjtöttem, úgy hosszabb távú kapcsolatokat sem. 

2

Jött az első nagy szerelem, az igazi. De vége lett, fiatalok voltunk, bolondok, bolondosak. Jöttek-mentek a randik, de nem fogott meg senki úgy igazán. Egy esti kiruccanás vetett ennek véget, egy kocsma sápadt cégére alatt rámtalált a szerelem. Hazaérve elújságoltam, hogy megtaláltam álmaim férfiját. Csók, randik, öröm, boldogság. Lánykérés, összeköltözés, esküvő. Gyerek. Az első gyerek. Ettem és nevettem, semmi félelem, semmi rosszullét, sok sok felszaladt kiló. 24 év. Novemberben megszületett az első fiú. Új család alakult. Mivel ő volt az első unoka, így mindenki rajongva foglalkozott vele. Visszatért a gyerekkorom. mielőtt oviba ment, ismét várandós lettem. Közben eltemettük Anettet, a nagymamámat, de Balázs, az anyaság kárpótolt a veszteségekért. A kis jövevény érkezése újabb öröm. Aztán jöttek a szürke hétköznapok. Ovi, főzés, mosás, gyereknevelés. Apa karrierjének építése. Alig vettem észre, hogy lassan elmart mellőlünk mindenkit. Bezárt az anyaságba. Mivel jól keresett, így ha volt munkám akkor az ó volt, de ha emiatt kevesebb figyelem jutott a családra, vagy neki kellett volna apaként viselkedni, akkor felmondtam, és megint “csak” anya lettem. Persze akkor meg azért kaptam, sosem ténylegesen “csak” verbálisan, hogy neki kell eltartania. És ahogy ő haladt felfelé a ranglétrán, úgy változott a kapcsolatunk.  Se barátok, se közös élmények, bulik, se apró figyelmességek. Egyre gyakrabb lehülyézések, semmirevalóság hangoztatása. Vettem magamnak leértékelve egy balerinacipőt. Lelkiismeret furdalásom volt. Neki nem. Több tízezerért bevásárolt egy sportboltban, amit végigasszisztáltunk, a fiúk kértek egy labdát, de nem volt rá pénzünk. Hozzánk ha eljött egy iskolai barát, vagy családtag, látványosan bevonult a szobájába, olyan arckifejezéssel, hogy az az illető soha többet nem akart hozzánk jönni. Én átköltöztem a gyerekszobába, és csak híztam, híztam, mert nem lettem nőként kezelve. Azt tudtam, hogy nem jó, de úgy voltam vele, a fiúk többet érnek, mint hogy ezek miatt elváljunk. Lassan eljött a  100 kiló. A 160 centimhez ez nem kevés. Melegítő, kócos haj, ápolatlanság. Antinő lettem, mert az életem legnagyobb szerelme már nem tekintett rám nőként, de azt elvárta, hogy ő férfiként legyen kezelve, istenítsem, nézzek fel rá. Hülye voltam. Nem törődtem magammal. Akkor jött Kasza Tibi költözz el című száma, torkomszakadtából üvöltve énekeltem, de nem költözött el. De nem is volt hajlandó beszélni a problémákról. Néhány próbálkozás után feladtam, kerültük azt, hogy kettesben legyünk, de egy kívülálló ha ránk nézett csak azt látta, milyen szép család. De már nem is tudom mikor volt szex utoljára. Meghalt apa. Akkor már tisztességesen megrogyott a házasság, ezen az időszakon em segített át. Egyre gyakrabban maradt ki itthonról, egyre gyakrabban került elő a mosásnál hosszú szőke hajszál.Elmentünk nyaralni, mint egy szép család. 15 év alatt sem készült rólam sok kép, amikor a kicsi megkért valakit, hogy fotózzon le minket, akkor volt egy mondata, hogy velem nem akar egy képen lenni, nézzek már magamra, hogy nézek ki. A folyamatos szóbeli bántalmazás, a földbe döngölés megtette a hatását. Úgy éreztem, egy porszem vagyok, nulla értékkel. Lassan kinyílt a világ, elkezdett a fiam sportolni, lettek barátnőim. 35 évesen lettek új barátaim. Ezt nem nézte jó szemmel, azt meg pláne, hogy elmentem bulizni a lányokkal. Akkor neki már kb egy éve megvolt a csaja. De az kiverte nála a biztosítékot, hogy én el mertem menni 15 év bezártság után szórakozni. Próbáltam hatni rá, hogy a gyerekek, meg hozzuk rendbe, de szerinte én kergettem a másik nő karjába, én tehtek arról, hogy így alakult minden. A nő 50 kilométerre hagyott két gyereket, csak azért, hogy együtt legyenek, együtt éljenek. Ült velem szemben, és sírt, hogy ennek a nőnek mennyire rossz az élete a férje mellett. Bezzeg az enyém mellette rózsaszín álom……Két hét, mínusz 20 kiló. Idegösszeomlás, persze, mivel nem volt benne annyi gerinc, hogy ez nyilvános legyen, belementem a színjátékba, tartottam magam a gyerekek, az anyám, a külvilág előtt. Három mondatot hagyott emlékül: Nem vagy nő. Nem kellesz senkinek. Úgyis egyedül fogsz megrohadni. Innen kellett talpra állni.

Még nem sikerült teljesen. Sem anyagilag, sem testileg, sem lelkileg. A viszonyunk elég hektikus, van, hogy visítva ordítunk egymással, van, hogy a legnagyobb egyetértésben tudunk megbeszélni gyerekekkel kapcsolatos intézni valókat. Jött az életembe az írás, terápiás céllal. Én, aki 15 évig hallgattam, hogy nem tudom kifejezni magam, mondjuk vele szemben nem is, mert mindig görcsbe rándult a gyomrom, ha beszélnem kellett vele, csak hebegtem-habogtam, elkezdtem leírni a gondolataimat. Társ, kapcsolat még nincs az életemben, de addig nem is lesz, amíg nem vagyok rá teljesen felkészülve. Menekülök ismét minden szoros emberi érzelem elől, még bennem van, a megint az lesz, mint a házasságból. Megnyílok, és egyedül maradok. Vannak akik kezdik repedeztetni a kialakult páncélt. De nem egyszerű, mert tudom, hogy mit nem szeretnék. Még egyszer nem szeretnék bezárva lenni. Függni valakitől, magam helyett előtérbe helyezni. Még egyszer nem adom magam teljesen, nem adom fel önmagam.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!